Gilbert ház. Elena szobája.

___

Fölmentem a szobámba. Benyitottam, és leültem az ágyamra. Beletúrtam hajamba, és halkan felsóhajtottam. Ma talán fel kéne, hogy hívjam Damont. Beszélnem kéne vele... Eldőltem az ágyon, és a plafont kezdtem el bámulni, miközben elkezdtem gondolkozni.

Szia Elena! Ó látom valami baj van. Mit csinált már megint az öcsikém?

Ahogy gondolkodtam hirtelen meghallottam magam mellett Damon hangját. -Te meg mit keresel itt?- Vonom fel szemöldököm és gyorsan felülök, de nem válaszolok eleinte kérdésére. -Nincs semmi baj!- Mondom szemeibe nézve habár ez hazugság volt.

Ne már, Elena. Tudom, hogy valami baj van. Túl kedves vagy velem. Nem szoktál te ilyen lenni. Látom a szemeden, hogy valami nincs rendben

Vállat vontam. -Csak rájöttem valamire...- Mondtam halkan egy kicsit szomorúan. -Stefan elérte amit akart.- Folytattam tovább. -Elérte, hogy ne szeressem.- Mondtam halkan, és inkább nem néztem szemeibe.

Ekkor odamentem hozzá és megöleltem - Semmi baj Elena, nyugodj meg. Beszélek Stefan-nal.-közben felcsillant a szemem, hogy végre talán közelebb kerülhetek hozzá- Tudod, hogy rám mindig számíthatsz

Mikor magához ölelt, becsuktam szemeimet, és egy mély levegőt vettem. Nem akartam sírni. -Nem kell Damon. Felesleges, már nem szeret...- Csuklott el a végére a hangom, és szemeibe néztem, könnytől csillogó szemekkel. -Köszönöm!- Mondtam halkan.

Láttam a könnyeket a szemeiben és nem tudtam, hogy hogyan vigasztaljam meg, ezért adtam egy puszit a homlokára-Menjünk el egy kicsit sétálni. Hidd el, jót tesz egy kis idő a szabadban.-Valószinű, hogy életem legrosszabb döntése volt ez, mert amint kiléptünk a házból láttuk, hogy Stefan épp Charlotte-val volt a kocsiban és nagyon jól elvoltak...Elena abban a pillanatban sírva fakadt és könnyektől összetörve letérdelt a verandára.-Mostmár én is azt mondom, hogy tényleg semmi értelme Stefan után epekednek. Felesleges...

Ahogy láttam együtt Charlotte-t, és Stefant egy kocsiban már nem is bírtam visszafogni sírásomat. Zokogásban törtem ki, és lerogytam a verandán. Egy világ tört össze bennem. Vége van, végleg. A szívem egyik fele darabokra tört. Az a fele ami még az övé volt, de már csak volt. -Damon...- Suttogtam a nevét és felnéztem rá. A kezét nyújtotta felém, mire én megfogtam, és felálltam. -Mindenkinek annyira igaza volt...- Mondtam végül halkan, és arcomon csordogáltak a könnyek.

Nem bírtam nézni, ahogy bánatos-Ne sírj. Bűntudatom van, Elena. Azért amit akarok. De ezt nem lehet.-Lehajtottam a fejem és egy kicsit bánatos lettem. Elena viszont rögtön érdeklődővé vált és végre nem csak a könnyeket láttam a szemében, hanem azt is, hogy én is érdeklem őt.

Rögtön tudtam mit akar mint elmondta. Letöröltem könnyeimet, és egy kicsit oldalra billentett fejjel néztem rá. Furcsa mód én is akartam azt amit igazából nem lehetett, és ez talán szemeimbe is látszódhatott. -Damon...- Mondtam halkan nevét, és kezem a tarkójára csúszott, de nem húztam közelebb magamhoz, hanem bíztatóan néztem szemeibe ezzel engedélyezve neki azt amit akart.

Amikor Elena kimondta a nevem, akkor éreztem, hogy ez nem közönséges megszólítás. Utoljára ilyen hangon Stefan-nal hallottam.-Elena...-sóhajtottam-én...-éreztem, hogy most nem leszek a szavak embere, hirtelen elpirultam, de nem mertem megcsókolni-ugye tudod, hogy rám mindig számíthatsz...

-Igen tudom...- Mondtam halkan, és láttam rajta, hogy nem nagyon mer megcsókolni. Egy nagyon halvány mosoly jelent meg arcomon, és mélyen a szemeibe néztem, majd közelítettem felé, és lágyan megcsókoltam.

Mikor Elena megcsókolt...Hát, nagyon jó érzés volt.-Elena...Eddig nem mertem elmondani neked Stefan miatt, de nagyon vártam már ezt a pillanatot. Szeretlek -Mikor kimondtam akkor rögtön gondoltam hogy megigézzem-e Elenát, hogy elfelejtse ezt az egészet. Éreztem, hogy nem kell, mert ha elfeledtetem vele akkor talán soha többet nem adatik meg ez.-Menjünk vissza a házba, hagyjuk és felejtsük el Stefan-ékat.-Miközben elindultunk befelé, gyengéden megfogtam a kezét..

Mikor elmondta, hogy szeret egy halvány mosoly jelent meg arcomon. Én is szeretem, de felejtenem kell, márpedig azt, hogy én valaha is szerettem Stefant. Még fáj, mert tudom, hogy ez nem fog egyik pillanatról a másikra elmúlni, de ugyanakkor boldog is voltam, hogy Damon tényleg szeret. -Rendben menjünk be!- Mosolyodtam el halványan, és megfogtam a kezét, és bementem vele a házba. Felmentünk a szobámba, elé álltam. Nem szóltam semmit, csak szemeibe néztem, és magamhoz öleltem.

Elena..Tudnod kell, hogy én segíthetek neked elfeledtetni a dolgokat.

-Ugye nem az igézésre gondolsz?- Kérdeztem halkan szemeibe nézve. -Nem, azt nem akarom...- Mondtam halkan, és nagyot nyeltem. -Inkább máshogy segíts elfeledtetni velem Stefant.- Néztem kérlelően a szemeibe, ezzel arra célozva, hogy a szerelmével segítsen nekem.

De az igézésre gondoltam, de inkább akkor felejtsük el, hogy ezt felhoztam.-néztem csábító tekintettel-Mit szólnál ahhoz, hogyha maradnék még egy kicsit, persze csak ha nem zavarok.

-Igen maradj csak!- Mosolyogtam, és leültem az ágyra, és Damont lehúztam magam mellé.

Elena..Nagyon elfáradtam ma. Sok minden történt. Fél órával ezelőtt Stefan-t gyászoltad én meg reménykedtem, hogy egyszer az enyém leszel. Remélem, hogy nem csak addig leszek jó neked amíg el nem felejted Stefan-t.-nagyon reméltem, hogy a válasza pozitív lesz.-Nem akarlak elveszíteni

-Damon én sosem használnám ki azt, hogy szeretsz. Nekem nem csak addig leszek jó míg elfelejtem Őt.. Ígérem... - Mondtam már a végét halkan.

Ennek örülök.-elmosolyodtam és megcsókoltam. Csók közben elkezdtem felfedezni Elena testét. Kiváncsi voltam, hogy reagál.

Visszacsókoltam. Kezeit éreztem ahogy feltérképezik testemet. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem élveztem, de nem engedhettem ennél tovább. -Nem, nem. Egyenlőre nincs tovább.- Nevettem fel halkan, és most én csókoltam meg.

Amikor mondta, hogy nincs tovább kicsit visszahúzódtam, viszont amikor újra megcsókolt akkor éreztem, hogy nem akarja, hogy egyedül hagyjam-Itt maradnék veled éjszakára, ha nem baj. Szeretném, ha biztonságban lennél és ezt tartom a legjobb megoldásnak..